Tanévkezdés
Kedves Olvasók! Ma reggel nyolckor hivatalosan is elkezdődött a tanév. A rossz idő miatt szinte minden iskolában, így nálunk is a tornateremben volt a tanévnyitó. Csak itt a tornaterem visszhangzott, így nemhogy a műsort, de még az igazgató beszédét sem lehetett érteni. Vége lett az ünnepségnek, megvártuk, amíg elvonul a tömeg, a sok gyerek és tanár. Persze volt, aki az ünnepség ideje alatt ért be, az osztálytársam, a Krisztián Monorról jár be, de pont úgy ért be, mintha direkt úgy tervezte volna, hogy az ünnepségre nem jön be! :D Nem így tervezte, de így sikerült :D Átmentünk, hát az első újdonság: új osztályfőnök. Három éves szakma, három különböző osztályfőnök. Aki elsőben osztályfőnök volt, ő nem vihetet minket végig, mert az előző tanév végén már megvolt a negyven éves munkaviszonya, és elment nyugdíjba. Nem maradhatott mégegy évet, mert ez a tanév végén már nem mehetne el. Aki meg tavaly volt osztályfőnök, neki meg lejárt a szerződése, az üzleti levelezést tartó tanár meg felmondott, úgyhogy egy tanév alatt három tanárt veszítettünk el, ami velem még sosem történt. Az új osztályfőnök Somogyiné Üveges Zsuzsanna, a tantárgyak nagy részét ő fogja tartani, ami szintén nem nagyon fordult elő velünk a szakiskolában, utoljára első évben volt velünk ilyen, akkor Sinkó Zsuzsa néni tartott sok tantárgyat. A német tanár is más lett, Kenyeres Boglárka, vagyis Bogi néni, akit van szerencsém régebb óta ismerni, tehát nekem nem új tanár, mert egyszer általánosban ő helyettesítette valamelyik akkori tanárunkat. A portás Borika elment a suliból, most valamilyen cégnél takarító, nem tudom. Most a régi konyhás jött Borikának a helyére, mint portás. Ha jól tudom, akkor Tünde néni lesz a tesi tanárunk, Szilvi néni,a tavalyi német tanárunk már nem tanít minket, ő is azt hiszem elment a suliból, úgyhogy már ő sem dolgozik ott. Idén kivételesen nem lettünk elhalmozva az első nap mindenféle papírral, csak a tanulóbiztosításról kaptunk papírt, amit holnap vissza kell vinnem, de holnap szerncsére nem kell minden könyvet vinni, csak Zsuzsa néni kért kettő tavalyi füzetet: az áruforgalmi és az üzleti levelezés nevű füzetet. A szokásso adategyeztetés megtörtént, persze mint tavaly, szeptember másodikán, úgy idén, a mai nap sem vittem el magammal, hisz miért is tettem volna? :D De hát ki gondolná, hogy az adószámot is be kell írni a naplóba? :D Mire a következő évben kell az adókártya, addigra úgyis elfelejti a diák, hogy hoppá, hát kéne az adókártya! :D Na azt holnap beviszem, meg lesz minden adatom, és akkor én ezennel le leszek tudva. Ja, a legfontosabbat majdnem elfelejtettem: csodák csodájára rögtön az első nap megkaptuk az új könyveket, ami most ugyan csak a német, de megérkezett! :D Jupiii! :D :D Nyugi, jól vagyok. Na de szerintem mára ennyi, majd még írom az eseményeket.