Az elmúlt két nap
Sziasztok! Az elmúlt két nap mozgalmas volt, így le is álltam az edzéssel. Tegnap előtt közösségi munkát végeztem Rákospalotán a Karácsony Benő parkban, tehát nekem tulajdonképpen ilyen kötelesség szerűség volt, mert van ez a GYIÖK (Gyermek- és Ifjusági Önkörmányzat), aminek én tagja vagyok, ami annyit tesz, hogy ha az általuk meghirdetett programokon részt veszek, akkor azzal én tulajdonképpen képviselem az iskolámat. Na most volt ez a augusztus 19-e. Ez a nap inkább a gyerekeké volt: Portéka színpad, Vaga banda - Paprika Jancsi (bábelőadás), illetve szintén Vaga banda - Gólyalábas vásári komédia. Ezután volt Ghymes koncert (az egyetlen értelmes műsor aznap :D), ami másfél órás volt és én kifejezetten jól éreztem magam, főleg amikor elénekelték az Üvegtigris című filmnek a zenéjét. Mondták, hogy a fellépés után az információs pultnál lehet kapni Ghymes cd-t, csak azt nem tették hozzá, hogy 1500Ft darabja. Na most mivel nem volt nálam már pénz, így nem vetem. Na mindegy. Ez véget ért, aztán negyed óra múlva kezdődött a tűzijáték, amin szerintem a legtöbben voltak. Mondjuk a koncerten is sokan voltak. Ez volt tegnap előtt. Tegnap szintén kint voltam délután a Karácsony Benő parkban, szintén közösségi munkát végeztem. Kimentem, ismerőseim közül sehol senki. Esett az eső, alig voltak emberek. Én persze rövidnadrág, rövidujjú póló, miért is ne, végül is húsz perccel előtte még jó idő volt, úgyis eláll. Ja, el is állt. Hazajöttem ebédelni, (marhapörkölt nokedlivel :D), szusszantam egy kicsit, aztán visszamentem. Mire visszaértem negyed hatra, vagy hogy, addigra egész sokan voltak. De nem voltam ott sokáig, mert háromnegyed hatkor én eljöttem, mert a Madaczky Krisztivel találkoztam a Szent Gellért téri metrómegállóban este hétkor. Aztán elmentünk a rakpartra, de előtte vettünk egy-egy doboz sört, majd egy tetszőleges üres helyen helyet foglaltunk. Kilenckor kezdődött a tűzijáték. Vártunk. Vártunk. És vártunk. Amíg vártunk, addig szétröhögtük magunkat mindenféle hülyeségen. Aztán elkezdődött. Ő videózta a tűzijátékot, én nem, mert az enyém csak fehérben veszi fel. Néztem a tűzijátékot, majd oldalról megbök és ilyet szól: "Élsz még?" Mire én azt válaszolom, hogy igen, de úgyis szólok, ha már nem. És akkor így elvoltunk. Fél tízkor vége lett, és akkor így nagy nehezen felálltunk és elindultunk. Megpróbáltunk minél gyorsabban menni, hogy ne ragadjunk be a tömeg mögé! Hazaértünk, tehát ahol ő lakik és ott elköszöntünk és eljöttem. A Móriczon gondoltam rá, hogy nem megyek villamossal, hanem 107-es, vagy 7-es busszal újpalotára és onnan haza. Hát miután láttam azt a tömegeet, ami felszállt erre a két járatra, úgy döntötem, hogy na jóvan, inkább lemegyek 6-os villamossal a Blaháig és onnan haza ötössel. Na ez eddig mind szép és jó. De most jön a pláne: 13 percet utaztam a 6-os villamossal. Leszállok a Blahán, kondom úgyis mindjárt jön az ötös. 22:13-kor szálltam le a villamosról. Mondom, mindjárt jön. Jó, jön egy busz, nem az. Jön mégegy busz, az sem az. Ott állok egy lánnyal, aki szintén még tanul és vele nézzük, hogy milyen buszok jönnek. Olyan irányba mentek Zugló felől buszok, amelyikbe soha. Például az 5-ös a Deák Ferenc térre. Akkor néztük tovább az Erzsébet híd felől jövőket. Jön egy busz. 16A, ami a Széll Kálmán térről megy elvileg a Dísz térre. És ez egy Ikarus 415-ös volt, tehát nem az volt, hogy elromlott a kijelző, hanem a sofőrnél valószínűleg nem volt olyan tábla, hogy 8-as, ezért ez maradt kint, vagy nem tudom. Na mindeközben jött mindenféle busz, 22:25-kor már nyolc darab 7-es és 107-es busz ment el, meg kb ugyanennyi 7E fordult meg a Blahán és ment vissza újpalotára. Na és fél tizenegy után megtörtént a csoda: jött egy ötös. A lányt meg engem nem érdekelt, hogy mennyire van tömve, mi beszúfoltuk magunkat nem tudván, hogy ha nem szállunk fel, akkor mikor jön a következő. Felszálltunk. Ő leszállt a Nagy Lajoson, én meg jöttem a Rákos útig. Hát a 45 perces út 90 perces volt. Most már tudom, hogy ha lehet, akkor ötössel soha többé. Na ilyen volt az elmúlt két napom.